Közöd?
2015. október 9.
Budapest Keleti Pályaudvar…
…sehol egy migráns, sehol egy rendőr.. semmi se emlékeztet arra, hogy milyen körülmények voltak itt egy hónapja.
Nincs semmi baj akkor? Megnyugodhatunk?
.............................................................
Hónapok óta nem nézek híradót, nem hallgatok híreket, ami fontos az előbb-utóbb úgyis eljut hozzám is.
Hajlamosak vagyunk úgy viselkedni, hogyha nem látjuk a problémát, akkor az nincs is… pedig van. Nagyon is van. Csak nem a szemünk előtt… hanem lehet a hátunk mögött… vagy már el is mentünk mellette és észre se vettük.
Érdekes és tanulságos volt azt megfigyelni, hogy a „migráns kérdés” kiből mit váltott ki, kit hogyan érintett:
volt, aki a Keletibe járó gyermekeiért aggódott ,
volt, aki a migráns gyerekeknek vitt cukorkát
és volt aki csak politizált…
de bár míg a valósnak vélt probléma mindenkinek más volt, mégis ugyanarról volt szó. Gyakran előfordul Budapesten - főleg télen - ha látunk valakit a földön elmegyünk mellette.
Miért nem segítünk?
Miért nem megyünk oda megkérdezni, hogy nincs-e rosszul? Miért gondoljuk úgy, hogy biztosan sokat ivott. Miért gondoljuk úgy, hogy aki sokat ivott annak nincs szüksége segítségre?
- Közönyből?
- Előítéletesség miatt?
- Mert félünk, hogy mi magunk megsérülhetünk közben?
Ki ezért, ki azért…
Készítettem egy csoportot júliusban, Gyömrői Angyalok a neve. Szinte a kezdetektől volt egy segítőtársam, együtt próbáltunk rájönni kinek és hogyan tudnánk segíteni. Első feladat az volt, hogy megtaláljuk a rászorulókat, (mert ugyebár városunkban nincsenek hajléktalanok, de rászorulók biztos akadnak itt-ott).
Na ekkor merült fel a következő kérdés : ki számít rászorulónak? Aztán jött a következő kérdés kiknek tudunk mi segíteni?
Első „hivatalos küldetésünk” a családsegítővel együttműködve kezdődött, aztán ahogy egyre több emberrel ismerkedtünk meg adománygyűjtés közben rájöttünk sok-sok mindenre.
A legtöbb adományt és segítséget az egyszerű emberek adták, pont azok, akik tudják, hogy csak egy kicsi is számít...pont azok, akiknek az a pár forint is sokat jelentett volna, amennyiért ezeket a szebbnél-szebb tárgyakat el tudták volna adni ... és pont ezek az emberek felnyitották a szemünket arra, hogy mennyi de mennyi jó ember van és nem pénzösszeg kérdése a segítség.
Továbbá rájöttünk arra is, hogy nem kell ahhoz halmozottan hátrányos helyzetűnek lenned, hogy rászoruló legyél. Ugyanis rászoruló bárkiből lehet. És a mai világban nem tart olyan sokáig sajnos az út a középosztálybeliségtől a rászorulóvá váláshoz.
Bár vannak bizonyos szociális támogatási lehetőségek de sokszor a kommunikáció nem jó, sokszor az igazán rászorulók nem mennek segítséget kérni, sokszor pedig olyan is van, hogy pont arra az esetre nincs elkülönített pénz.
Illetve olyan is van, hogy egy civilekből álló, a facebookot hadiszállásként megjelölő csoport nem mindig tud olyan hatékony lenni, mint szeretne.
A leges- leges- legnehezebb pedig az, hogy miközben másokat segítünk, nagyon-nagyon erősnek kell lenni.
Egy bölcs indiai mondta nekem még a nyáron:
„Amíg belül nem vagy rendben, addig másokon se segíthetsz!”
És igen, ugyanis ha a saját szívünket és lelkünket is belevisszük egy-egy élettörténetbe és túlságosan beleéljük magunkat egy-egy szituációba, akkor közben rájöhetünk, hogy a mi életünk sincs ám teljesen rendben, hogy mi magunk is rászorulók vagyunk...
… legyen szó szeretethiányról, legyen szó régi fel nem dolgozott emlékekről, legyen szó egyszerűen csak arról, hogy szeretnénk többet adni, de a mi pénztárcánkban sincs több…
…legyen szó bármiről.
De egy biztos: a hiba igazán azoknak a készülékében van, akik közönyösen továbbmennek, mert úgy gondolják, nem az ő dolguk, majd jön egy másik aki felsegíti a földre eső embert, mert biztos alkoholista (holott lehet, csak cukorbeteg…).
A hiba bizony azok készülékében van, akinek az igaz érték az I-phone, a plazma tévé és a drága hatalmas autó..
…a hiba azok készülékében van akik úgy gondolják nem az ő dolguk segíteni másokon…
… a legnagyobb hiba pedig nem az, ha nem akarunk segíteni, hanem a közöny.
Mert ugyanis aki nem akar segíteni, annak határozott oka van rá, előzménye, egyszer valaki megbántotta, a múltjában rossz emlékei vannak.
Aki viszont azért nem segít, mert úgy gondolja, nem az ő dolga, ő el van tévedve ebben a világban. Ebben a világban ugyanis mindenkinek minden a dolga, mert minden mindennel összefügg.
És ha nem lenne ennyi érzelmi analfabéta, akkor valószínűleg nem lenne ennyi rászoruló sem.
Nehéz ezt az írást befejezni, mert órákat tudnék még ebben a témakörben írni, beszélgetni róla, de inkább a szavakat tettekre váltom és hogy egy kicsit jobb legyen a vége, egy Müller Péter idézettel zárom a szöveget, mellyel nem mellesleg egyet is értek, hisz minek túlgondolni a dolgokat? Ösztönösen szívből kell cselekedni!
„Ha jól figyelsz, rájössz arra, hogy a legtöbb értelmi magyarázat: utólagos. (...) Szívvel, tapintással, ösztönnel, szaglással, ihlettel és bölcs teljességtudattal is látni kell. Egy jó szó, egy időben nyújtott segítség vagy egy őszinte csók értékesebb lehet, mint egy tudományos értekezés, és valódibb is.”
- Müller Péter -
Kókai Viktória írása
a bipolaris.cafeblog.hu oldalról.
A többi érdekes bejegyzését ugyanitt találjátok.
