Normális vagy?
A címben szereplő szavak elég gyakran hagyják el a számat élénk figyelmű kislányom mindennapi tevékenységei során, míg éppen furábbnál-furább szituációkban vizsgálja mind a körülötte lévő dolgok, mind pedig a körülötte lévő személyek reakcióit.
Aztán ha van egy kis időnk és belegondolunk mi magunk is megvitatjuk a kérdés lényegét mi a szavak mögött rejlik.
Az, hogy valaki normális-e az alapvetően attól függ, hogy mit tekintünk normának…
Hajlamosak vagyunk azonnal ítélni az első benyomás alapján sokszor időt se adva annak, hogy elhesegessük előítéleteinket, vagy hogy beleéljük magunkat a másik helyébe.
Pedig tényleg ilyen egyszerű a dolog: egy gyermeknek az a normális, hogy mindent megvizsgál és mindent elemeire bont – legyen szó az éppen összehajtogatott fél óráig vasalt pólóiról, vagy az éppen elkészített süteményről, vagy a 3 nap alatt elkészült angol házinkról…
Mi magunk is ilyenek vagyunk.
Sokszor, bár tudattalanul de addig-addig tesztelgetjük a világot és a körülöttünk lévőket, amíg az válaszreakciót nem ad.
Az a bizonyos tükör, amit a szocializáció alkotott elég érdekesen működik. Többféle tükör van. A gyermekek tükre a legtisztább őszinte, gátlások nélküli: azonnali válaszreakció várható minden tettünkre, minden elképzelésünkre, a gyermek megmondja, hogy neki az, amit mi elgondoltunk jó-e és ha nem, akkor időnként hangosan nyilvánítja ki akaratát és egy hisztivel válaszol.
A felnőttek tükre már nem ilyen egyszerű. Mint Pirandello is mondta (nem szó szerint idézem): életünk során sok álarccal fogunk találkozni és kevés igazi személyiséggel.
A társadalom elvárásai formálnak, alakítanak minket, az óvodától kezdve egészen halálunkig tanulunk. Nem csak azt tanuljuk meg, hogy mi az iskolai lecke, hanem azt is, hogy milyen viselkedésünkre, milyen válaszreakciót kaphatunk, az adott viselkedés kiből mit vált ki és az, hogy kinél mi a normális hamar kiderül.
Emlékszem rá amikor egyszer anyukám régi szomszédja megkérdezte anyukámat, hogy megőrültem-e mert – szerinte - hangosan üvöltöztem az Europarkban… Először nem értettem mire gondolt Éva néni, de aztán sikerült összeraknom. Olaszul telefonáltam egy olasz fiatalemberrel…
Én amúgy is hangosan szoktam beszélni és gyorsan, de amikor mindezt telefonban teszem olasz emberekkel mind a hangerő, mind a beszéd sebessége megnő… ugyanis átveszem az olasz mentalitást (ami nem áll tőlem oly távol :-) ).
Az olaszoknál ez a normális, ott a társadalom ezt jobban tolerálja, amikor két olasz eszmét cserél nekünk sokszor veszekedésnek tűnhet, pedig ők ilyenek az érzelmeik befolyással vannak a beszédstílusukra - kézzel lábal és hangerővel fejezik ki nem csak azt, amit gondolnak, hanem amit éreznek is.
Ha azt vesszük ott mi a norma, akkor ott teljesen más fér bele a normális fogalmába. Képzeljük el ugyanezt egy másik kultúrában. Szerintem egy japán ember nem érezné túl jól magát egy olyan kultúrában, ahol elsősorban az érzelmek dominálnak.
A hétköznapi életünk során sokszor szembesülünk mi magunk is ezzel a kérdéssel,
mi a normális?
Nagyon egyszerű kinek ez, kinek az, mely az idővel át is alakulhat. Tanulunk, formálódunk tapasztalunk és lehet, hogy az, ami oly távol állt tőlünk évekkel ezelőtt az ma teljesen normális…
Találtam egy Nemere idézet és két Feldmár idézetet melyek pont beleillenek a cikkecskémbe, ezekkel zárnám a gondolatot:
„Senki sem képes megállapítani, mi számít még egyszerű szeszélynek, ártalmatlan különcségnek, és honnan kezdve lesz valami másokra is ártalmas dologgá? Egyáltalán van-e ilyen határ? Ha pedig azt mondjuk, hogy ez "személytől, kortól, embertől függ", azt is mondtuk: mindenkinél máshol van a határ. Más élőhelyen, más kultúrában, más korban elmosódnak a határok... Ezzel sok veszedelmet szabadítunk magunkra, és a célt: hogy világos határvonalat húzzunk a bolond és a normális, az ártalmatlan és az ártalmas, az eltűrhető és a már el nem tűrhető közé.” - Nemere István -
"Szerintem a normális ember - aki a közösséggel együtt tud lenni, aki nem őrült - állandóan kételkedik. Az őrültek soha nem kételkednek. Aki biztos valamiben, az az őrült. "
- Feldmár András -
"Szerintem senki sem normális. Kívülről soha nem lehet tudni, miért csinál valaki valamit. Két ember csinálhatja pontosan ugyanazt, és lehet az egyik helyes, a másik meg nem. Az egyetlen irányadó az lehet, hogy az ember megkérdezi magától, hogy amit tesz, azt tényleg szeretetből csinálja-e, vagy félelemből. Amit az ember félelemből tesz, az hasztalan. Amit az ember szeretetből tesz, az hasznos." - Feldmár András -
:-)
Viki egyén írott gyöngyszemeit itt találjátok.
